2015. május 7., csütörtök

Töltött kucsmagomba pirított puliszkával

Az első gomba, ami megjelenik tavasszal a kucsmagomba, csupán annyi a gond vele, hogy ha hideg a tavasz, nem "jön fel" - ahogy Árpi bácsi, a Gombakirály mondja. Vagyis vannak évek, amikor egyszerűen nem jelenik meg, vagy annyira kevés terem, hogy nem jut belőle a piacokra. Sajnos, úgy tűnik az idei tavasz is ilyen volt, hiszen előző években ebben az időszakban már volt és készíthettünk belőle olyan finomságokat, mint a tányéron látható. De hátha máshol, más vidékeken nem volt ennyire mostoha az időjárás, mint nálunk és hátha máshol van még ebből a nagyon ízeletes gombából.

Hozzávalók a töltött kucsmagombához: 50 dkg kucsmagomba, 1 kisfej hagyma, só, bors, pirospaprika, 1 tojás, 5-10 dkg füstölt sajt, 1 csokor petrezselyemzöld, 3 dl tejföl, pici tej, 1 csapott evőkanál liszt, pici vaj; a pirított puliszkához: 1 csésze kukoricadara, fél liter víz, pici só. 

1. Előbb elkészítjük a puliszkát: az enyén sózott vizet felforraljuk, amikor már fő a víz, lassan csurgatva hozzákavarjuk a kukoricadarát, és folytonosan kavargatva addig főzzük, amíg az edény falától elválik. Vékonyan zsírozott tepsibe borítjuk, olajos kanál hátával egyenletesen eloszlatjuk, majd hagyjuk teljesen kihűlni. 
2. A kucsmagombát megpucoljuk, megmossuk, a szebb és nagyobb példányok kucsmáit félretesszük, a kisebbeket és a tönköket apró kockára vágjuk. 
3. A hagymát megpucoljuk, apró kockára vágjuk, kevés olajon üvegesre dinszteljük, megszórjuk kevés pirospaprikával, sózzuk, borsozzuk, majd zsírjára sütjük, és félretesszük hűlni. 
4. Amíg a megpárolt gomba hűl, a félretett kucsmákat enyhén sós vízzel leforrázzuk, néhány percig hagyjuk, majd lecsöpögtetjük a forrázólevétől. 
5. A kihűlt, párolt gombához ízlés szerint füstölt sajtot reszelünk, hozzáadjuk a finomra vágott petrezselyemzöldet, a tojást, ízlés szerint utánfűszerezzük sóval és borssal, majd összekavarjuk. 
6. A tölteléket mokkáskanállal vagy egy kiskanál nyelével betöltjük a kucsmákba, majd kivajazott tűzálló üvegedénybe sorakoztatjuk. 
7. A lisztet elkavarjuk a tejföllel és kevés tejjel, tetszés szerint finomra vágott petrezselyemzöldet adunk hozzá, és ráöntjük a megtöltött kucsmagombára. Sütőbe téve addig sütjük, amíg a tejfölös mártás forrni kezd. 
8. Ezalatt a kihűlt puliszkából korongokat vágunk, és vékonyan olajozott serpenyőben vagy grillen megpirítjuk. 
9. A töltött kucsmagombát a puliszkakorongokkal és reteksalátával tálaljuk.

Sikert a kipróbáláshoz, majd jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése