2015. június 28., vasárnap

Mángoldleves

Sosem főztem mángoldból egészen addig, míg kolléganőm meg nem lepett vele. Ő ugyanis a kis kertjében még mángoldot is termel sok egyéb finomságos zöldség mellett. Gondolkodtam egy sort, mit is főzzek belőle, hiszen korábban csak hallottam-, meg olvasgattam róla ezt-azt, kíváncsi voltam rá, de úgy döntöttem, ez bizonyára egyike azon növényeknek, ami nálunk nem terem meg. Most viszont, hogy már a kezembe foghattam, teljesen más volt a helyzet, ráadásul Zalán-nyuszi is igencsak jó véleménnyel volt róla. Na, de kezdeni kellett vele valamit, s miután végigszörföztem az internetet és néhány régi szakácskönyvet mángoldos receptek után, úgy döntöttem, nagyon nem rugaszkodom el a valóságtól, hanem főzök belőle egy jó levest a salátaleves mintájára, csak kicsi másképp. Jó lett, a család jó étvággyal falatozta. 

Hozzávalók: 1 nagy csokor mángold, 4 tojás, 1 tojássárga, 2-3 cikk fokhagyma, 5 dkg szalonna, 1 dl tejföl, só, ecet. 

Előkészítése: A mángoldot megpucoljuk, vagyis a vastag szárát letörjük, a leveleket folyó vízben megmossuk, majd csíkokra vágjuk; a fokhagymát megpucoljuk és apró kockára vágjuk; a szalonnát felkockázzuk. 
Elkészítése: A szalonna zsírját kiolvasztjuk, a pörcöket kiszedjük belőle, a zsiradék felét letöltjük, a maradékon pedig megfuttatjuk a felvágott mángoldleveleket. Feltöltjük forró vízzel, hozzáadjuk a fokhagymát, sózzuk, majd addig főzzük, amíg a levelek megpuhulnak. Eközben a tojásokat egyenként belebuggyantjuk a levesbe és lassan főzzük, amíg a fehérje megkeményedik. Ezalatt a tejfölben elsodorunk egy tojássárgát, feltöltjük kevés meleg levessel, majd a keveréket beletöltjük a fazékba, de már nem forraljuk fel a levest. Tálalás előtt visszatesszük a levesbe a szalonnapörcöket, illetve ecetet és tejfölt adunk mellé. 

Jó tudni! 
• A mángoldlevelek vaskosabbak, mint a salátalevelek, ezért több fövés kell nekik. 
• A mángold szárát ne dobjuk el, mert kitűnő krémlevest lehet főzni belőle, illetve salátában is használhatjuk! 
• Szalonna helyett olajjal is készíthető.

Sikert a kipróbálásához, majd jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése