2015. július 5., vasárnap

Dolma, ahogyan én készítem

Múlt héten kedves bonyhádi ismerős járt nálam a párjával. Balázst tavaly ismertem meg Borszéken, amikor a Magyar Népi Ízőrző Lovagrend tagjai közé fogadott. Ő lényegében a bonyhádi néptánccsoporttal érkezett, és hát egyik este a korsó sör mellett többek közt arról beszélgettünk, hogy Bonyhád lakosságának tekintélyes hányada betelepült bukovinai székely, Többek közt az ő felmenői között is vannak székelyek, de először jár Erdélyben. No, ez bőségesen elég volt számomra, hogy szívembe zárjam a mindig mosolygós, kedves fiatalembert. Aztán tavaly nyár után hosszú csend következett, ünnepek környékén kívántunk minden jót egymásnak egész addig, míg nemrégiben jelezte, jön a párjával Erdélybe az Ezer Székely Leány Találkozóra, de előtte hozzám is betérnének rövid időre. Megörültem a hírnek és rögtön azon kezdtem törni a fejem, mivel is kínáljam meg Balázst és párját - erről egyébként bővebben írtam az Erdélyi Naplónak, a csütörtöki lapszámban benne is lesz a cikk, mint ahogy a dolma receptje is. A képen ugyanis az a dolma látható és Balázsékkal fogyasztottuk el, hozzá igen finom bonyhádi cseresznye-meggypálinkát ittunk.


Hozzávalók: 50 dkg darálthús (sertés és borjú vegyesen), 1 kis méretű tök, 2 nagy paradicsom, 2 kápiapaprika, 2 zöldpaprika, 1 nagy fej hagyma, 1 zöldhagyma, 1 csokor friss kaporzöld, 10 dkg hántolt árpa, 5 dl sűrű paradicsomlé, só, bors, 1 tojás, 2-3 evőkanál olaj, 2 szál zellerzöld. 

Elkészítése: A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk. A tököt kb. 7-8 centis darabokra vágjuk, és a belsejüket úgy kotorjuk ki, hogy az egyik végükön kb fél centis aljuk maradjon. A paprikákat kicsumázzuk, ha nagyok a kápiák, keresztben kettőbe vágjuk; a hagyma és a paradicsomok belsejét karalábéfúróval kivájjuk. A hagyma belsejéből kikotort részeket felaprítjuk a zöldhagymával együtt, az olajon üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a paprikáról leeső részeket, de a zsenge tökből és paradicsomból kivájt, felaprózott zöldségmaradékokat is. Beletesszük a több rendben átmosott hántolt árpát és a zöldséges keverékkel addig pároljuk együtt, amíg az árpa kezdi felszívni a keverék levét. A zöldséges árpakeveréket hozzáadjuk a darált húshoz, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk finomra vágott kaporzölddel, beletesszük a nyers tojást, és összegyúrjuk a masszát. Ezzel a töltelékkel töltjük meg az előkészített zöldségeket. A cserépedény aljába tesszük a két szál zellerzöldet, rárakjuk a megtöltött zöldségeket. A paradicsomlevet, ha szükséges, kevés vízzel hígítjuk, sózzuk, ízlés szerint cukrot adunk hozzá, majd a töltött zöldségekre öntjük. Annyit kell tölteni rá, míg majdnem teljesen ellepi. A cserépedényt beállítjuk a hideg sütő alsó rácsára, és csak ezután kapcsoljuk be vagy gyújtjuk be, majd az ételt kb. másfél órán át főzzük. Tálaláskor tejfölt adhatunk hozzá. 

Hasznos tudnivaló! 
* A cserépedényt használat előtt fél órát áztassuk vízben!
* Hántolt árpa helyett használhatunk ugyanannyi rizst.
* A dolmát gazdagíthatjuk még különféle levelekbe töltött töltikével is, pl. szőlő-, karalábé-, torma- vagy mángoldleveleket tölthetünk meg ugyanazzal a töltelékkel és a többi töltött zöldség közé rakva főzzük meg.

Sikert a kipróbálásához, majd jó étvágyat!

1 megjegyzés:

  1. Csodás recept. most hallok róla először. Biztosan elkészítem majd.

    VálaszTörlés