2015. július 8., szerda

Egresbefőtt

Az egres méltatlanul mellőzött gyümölcs kezdett lenni, pedig savanykás gyümölcséből nagyon finom leves és mártás készíthető, de kitűnő befőtt is lesz belőle, ami a téli megfázások idején üdítő eledel lázas betegeknek. De készíthető belőle nagyon ízletes egreskocsonya is, aminél jobb nincs is télen a süteményekbe, pl. a zserbóba, ha csak lehet, ezt teszek. Lényeg a lényeg, hogy épp most van az egresszezon, most kell eltenni ezt az ízeletes gyümölcsöt, hogy télen is legyen levesekbe, szószokba, vagy csak úgy magára megenni. 

Hozzávalók: Egres tetszés szerinti mennyiségben, a sziruphoz: 1 l vízhez 20-30 dkg cukor; üvegenként késhegynyi szalicil.

Elkészítése

1. Az egrest megpucoljuk, eltávolítjuk a szárát és a „bajuszát”, azaz a virágmaradványokat a végéről, majd alaposan több rendben átmossuk.
2. Közben egy edényben a vizet felforraljuk a cukorral és amikor már fő, az egrest kis adagokban beletesszük, és amint színt váltott, rögtön tiszta üvegekbe szedjük. A műveletet addig folytatjuk, amíg az egres elfogy.
3. Ha teletöltöttük a befőttesüvegeket, a szirupot még egyszer felforraljuk és forrón az egresre töltjük.
4. Mindegyik üveg tetejére késhegynyi szalicilt teszünk, az üvegeket lezárjuk és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Jó tudni!
• A sziruphoz szükséges víz mennyiségét úgy tudjuk megbecsülni, hogy a befőttesüveget teletöltjük egressel, feltöltjük vízzel, majd a letöltött vízmennyiséget sokszorozzuk az egres függvényében. Mindenképp a becslésnél vegyük figyelembe azt is, hogy a cukorszirupban hőkezelt egresből több fér az üvegbe, értelemszerűen kevesebb feltöltőlé szükséges.
• A cukor mennyiségét ízlés szerint lehet változtatni többre vagy kevesebbre.
• A száraz dunszt csírátlanítási eljárás, melynek során a lezárt befőttesüvegeket meleg textíliákkal körbecsavarjuk, ezáltal bíztosítva, hogy lassabban hűljenek ki. Így a romlást előidéző baktériumok elpusztulnak.

Sikert a kipróbálásához, majd jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése