2015. november 29., vasárnap

Ananászos csirkemell

Úgy bő nyolc évvel ezelőtt lehetőségem adódott, hogy én is elmehessek a Antályába, a török Rivierára. Lényegében ez amolyan munkakirándulás volt, ugyanis akkori munkahelyemről, a Krónikától küldtek, hogy további közel száz, más sajtóorgánumoknál dolgozó újságírókollégával egyetemben nézzünk szét a török tengerparton, oszt hazatérve, írjuk meg élményeinket. Ezért ötcsillagos szállodákat látogattunk, és vendégfogadóink igyekeztek mindent megmutatni nekünk a sokféle és széleskörű szolgáltatásoktól kezdve egészen a látnivalókig. Mondanom sem kell, az aranyló, fehér homok, a táj szépsége, a törökök vendégszeretete lenyűgöző volt. Nyílván, alkalmunk adódott megkóstolni a török konyhát is, hiszen minden szállodának több étterme volt, ahol gazdag kínálatból lehett válogatni a helybéli török konyhától kezdve egészen a kínaiig. Többnyire a török konyhát választotta mindenki, hiszen az volt az új, ismeretlen számunkra. Nem titok, hogy igyekeztem minél többféle ételt megkóstolni és nem voltam rest, hogy betérjek a konyhára egy-egy receptért, ha valami nagyon megtetszett. A török szakácsok eleinte furcsállták igyekezetemet, de amint kiderült magyar vagyok, egyből nyitottá és közlékennyé váltak. "Mádzsári freind" - mondogatták nekem széles mosollyal és mindent megmagyaráztak, ami érdekelt. Ezekben a beszélgetésekben az volt a szép, hogy ők néhány szót tudtak mindössze magyarul, én még annyit sem törökül, mégis megértettük egymást. Rendszerint angolul indult a csevegés - ezen a nyelven kb. azonos színtű volt a nyelvtudásunk -, aztán ha valamelyikünk elakadt, akkor hirtelen váltottunk valamilyen más nyelvre, ami épp jött. Ha pedig teljesen csődöt mondott a nyelvtudásunk, akkor kézzel-lábbal "nemzetközi nyelven" értekeztünk, mutogatva, mimikázva, lényeg, hogy megértettük egymást. A fenti képen látható finomságot is Antályában tanultam egy török szakácstól, hazatérve első dolgom volt, hogy elkészítsem, hiszen nagyon megízlett. Azóta többször is elkészítettem, családunk egyik nagy kedvencévé vált.

Hozzávalók

1 nagy kicsontolt csirkemell, 1 nagyfej hagyma, 1 piros- és 1 zöldpaprika, 1 ananászkonzerv, 2-3 evőkanál napraforgóolaj, só, fehérbors, kurkuma.

Elkészítése

1. A csirkemellet nagy kockára vágjuk, a vizétől törlőkendővel leitatjuk. A zöldségeket megpucoljuk és egyforma nagy kockára vágjuk. Az ananászkonzerv levét leszűrjük.
2. Egy wokban felforrósítjuk az olajat, beledobjuk a csirkemellet és fehéredésig kavargatjuk.
3. Hozzáadjuk a hagymát meg a paprikát, és – a csirkemellet kissé félrehúzva – megpirítjuk a zöldségeket. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kurkumával és összekavarjuk.
4. Hozzáadjuk az ananászkonzervet és kevés ananászlevet, összeforraljuk, párolt rizzsel tálaljuk.

Jó tudni!
• A wok egy kínai edény, amiben nagyon gyorsan készíthetők sült ételek. Wok hiányában egy nagy serpenyőben is elkészíthető ez az étel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése