2016. március 23., szerda

Töltött bárány, ahogy "mű szoktuk"

A töltött bárány kétségkívül egyike azon ételeknek, amelyek hajdanán asztalra kerültek húsvét reggelén minden székely családnál. Ma már nem ez a jellemző, hiszen most már nálunk is sokan nem szeretik a birkahúst, és azok közül sem készít mindenki, akik szeretik. Igen, sajnos, az utóbbi években nagyon lecsökkent a birkahús fogyasztása Székelyföldön is, sokan soha meg sem kóstolták mégis kijelentik: nem szeretik. Másrészt meglehetősen magas is az ára a töltenivaló báránynak ilyenkor húsvét környékén, sokan emiatt mondanak le róla. Idén nálunk sem lesz töltött bárány - ez a kép évekkel ezelőtt készült - ennek oka pedig az, hogy a családból édesanyámmal ketten szeretjük ezt az ételt, kettőnknek pedig sok elfogyasztani. De ha készülne, akkor minden bizonnyal aszerint a recept szerint készíteném, ahogy "mű szoktuk", mert édesanyámnál jobb töltött bárányt senki a világon nem készít.

2016. március 21., hétfő

Mustáros bárányborda

Azt tapasztaltam, hogy a báránybordával meglehetősen mostohán bánunk mi, itt a Székelyföldön. Ugyanis a bárány csontos bordázata legtöbbször pörköltként, gulyásként végzi, vagy levesben landol, jó esetben megtöltjük és töltött bárány lesz belőle. Ezért kicsit szétnéztem, hadd lám, mások mit is készítenek belőle, így akadtam rá erre a receptre már nem is emlékszem, hogy hol. Lényeg, hogy a fűszerezését teljesen a saját ízlésemhez igazítottam, így csupán az ötlet származik valaki mástól.

2016. március 20., vasárnap

Tojásszelet csirkemellkéregben

Egy korábbi bejegyzésemben beszéltem már Mária néniről, a szomszédasszonyomról, akit megismerkedésünk kezdetén egy "habókos vénasszonynak" véltem. Na jó, akkoriban én is még kezdő háziasszony voltam és pimaszul fiatal, ő pedig már akkor tapasztalt "vén rókának" számított a fakanálforgatás terén. Lényeg, hogy annyira meggyőzött a korábban már beblogolt göngyölt csülökkel, hogy kezdtem odafigyelni rá: mit készít, hogyan készíti, stb. Ő pedig készségesen megmutatott mindent, magyarázott, szóval rengeteg konyhai trükkjét elárulta, amit én nem bántam, hiszen egyszerű, de pompás ételei nekünk is ízlettek. Így lestem el tőle a képen látható étel elkészítési módját is, amit ő egyszerűen "Stefán-szeletnek" nevezett. Mint mondta, azért Stefán-szelet, mert a Stefánia-szelet darált hússal készül. Különösebben nem firtattam az állítását, de egy idő után átneveztem, mert minden ismerősöm tévesztette a Stefánia-szelettel, holott ez nem az. Na de, nézzük csak, hogyan is készül!

2016. március 17., csütörtök

Csirkepástétom leveles tésztában

Mint jeleztem már, folytatom a húsvéti ételeim sorozatát, most épp ezzel a remek pástétommal. Ennek a rövid története az, hogy mivel gyermekeim nem szeretik a bárányhúst, édesanyám meg én viszont igen, kellett találni valami köztes megoldást a töltött bárányra, hogy ahányan ülünk az asztal körül ne együnk annyiféle ételt épp húsvétkor. Így aztán egyik évben kitaláltam, hogy töltött bárány helyett csirkepástétomot készítek úgy, hogy a tölteléket leveles tésztába töltöm. Hát ez lett belőle, de a lényeg az, hogy ezt már mindenki szerette.

2016. március 15., kedd

Göngyölt csülök, avagy húsvéti csoda Mária néni módra

Közeleg a húsvét, a képen látható göngyölt csülök pedig egy olyan étel, ami nálunk kimaradhatatlan a húsvéti hidegtálról. Készítésének módját nagyon régen tanultam, még kezdő háziasszony koromban meglehetősen "izgalmas" módon egy korosabb szomszédasszonyomtól. De erről egy évvel korábban írtam egy sztorit is az egyik erdélyi lapba, s mivel mindezt ennél szebben, jobban most sem tudnám elmesélni, hát íme alább a "csülökmese", majd a recept.

2016. március 12., szombat

Birkapörkölt újragondolva édesburgonya-pürével

Minap a fagyasztóban rendezgetve kezembe akadt egy darab birkahús, pontosabban üvecsnek a húsa, amit még anyatárséktól kaptam az ősszel csak megfeledkeztem róla. Mifelénk üvecsnek nevezik azt a fiatal nőstény birkát, amelyik még nem ellett, vagyis még nem fejős - ennek a birkának még mindig nagyon zsenge a húsa és nem annyira intenzív az íze. Gondoltam, kezdeni kellene vele valamit, így hát kivettem a fagyasztóból, hagytam kiolvadni és akkor láttam, hogy egy jókora combot kaptam egy kis bordás résszel. Mivel az elsőre látszott, hogy sok egyszerre megkészíteni, két részre osztottam azzal a gondolattal, hogy a csontos részekből készítek egy székelygulyást, a húsosából pedig pörköltet. Aztán miközben a combot felkockáztam, támadt az az ötletem: mi lenne, ha nem egyszerű pörköltet készítenék, hanem valamiképp kissé megvariálnám? Így hát a birkahúskockákból néhányat átpakoltam a székelygulyáshoz, onnan pedig néhány bordarabot a pörkölthöz tettem. Lényegében azt a "csavart" akartam kipróbálni, amit egy főzőshow-ban láttam, csak ott csirkehússal készítették paprikásnak, én meg üvecshúsból készítettem pörköltnek. És működött a dolog, a képen látható pompás étel lett belőle, amit továbbturbóztam az édesburgonya-pürével - mert épp volt két jókora batátám - és a friss tavaszi salátával, amit egyszerűen csak egy kis citromlével és olívaolajjal öntöttem nyakon.

2016. március 8., kedd

Őszibarack-sütemény

Noha egy ideje nem csinálok nagy ügyet a nőnapból, de mivel ma az van, gondoltam, megörvendeztem női olvasóimat és az őket ünneplő férfiakat egy igazán finom süteménnyel. Elöljáróban azonban elmondanék annyit, hogy ez az a sütemény, amit nem szerettem egészen addig amíg magam is el nem készítettem. Aztán úgy adódott, hogy egy alkalommal valaki megkért, süssek egy adag őszibarackot, de ha lehet, ne olyat, amilyet mifelénk szoktak sütni különféle alkalmakra, hanem finomabbat. Nagy volt a kihívás, visszautasítani sem lehetett az illetőt olyan olcsó kifogással, hogy még soha nem készítettem, így hát elvállaltam. Szerencsére volt bőven időm megfelelő recept után kutatni, ha jól emlékszem még Gabojszától is tanácsot kértem, aztán az általam legjobbnak vélt recept alapján megsütöttem az őszibarackot. Hát, nem mondom, dolgoztam vele jócskán, de a végeredmény minden fáradtságért kárpótolt annál is inkább, mert közben rájöttem, miért is nem szerettem korábban az őszibarack-sütit. Nos, legfőképp azért, mert amiket korábban kóstoltam, nem voltak finomak; szárazak, íztelenek voltak. Hát igen, sajnos, vidékünkön egyes magukat igencsak nagyra tartó sütőasszonyok, a nagyobb nyereség reményében, kispórolnak belőle ezt-azt, amitől ugyan még ugyanolyan mutatós marad, de nem finom. Mindezt azért írtam le, hogy jelezzem, a hozzávalókból nem érdemes semmit kispórolni, mert az a süti élvezeti értékének a rovására megy.

2016. március 7., hétfő

Böjtös káposztaléleves

Kiüresítettem a káposztás hordómat, mert már nagyon ment a szaga, ki is mostam, és kipakoltam a teraszra káposztavágásig, hogy szellőzzön. A benne lévő három fej káposztát szétbontottam, a levelek egy részét lefagyasztottam és a káposztaléből valamennyit tartalékoltam későbbi időpontra, hiszen a finom savanykás ízű káposztalélevest szívesen megesszük még a koratavaszi időszakban. Közbe eszembejutott, hogy épp böjt van, és nagyanyám ebben az időszakban készítette a káposztaléleves húsmentes változatát. Szerinte ugyanis minden húsos ételnek megvan  a húsmentes változata is, csak épp el kell tudni készíteni. Nosza, gondoltam merészet és nagyot, belevágtam a kalandba azzal a gondolattal, hogy keveset készítek, ha netán nem ízlene, ne kelljen sajnáljam, hogy egy csomó zöldséget elpazaroltam. Édesanyámat is felhívtam telefonon egy kis útmutatóért, de ő csak annyit mondott: "egyszerű, nem kell tenni húst bele, de a szárított hiripet ne sajnáld belőle!" Így hát nekiveselkedtem és megfőztem a káposztalélevest húst nélkül nem sajnálva belőle az illatos szárított hiripet, azaz a vargányát sem. Természetesen a legkisebb fazekamban főztem a pazarlást elkerülendő, hogy aztán a végén bánjam, miért is nem főztem belőle többet, hiszen pillanatok alatt felfaltuk, s ettünk volna másnap is belőle, de már nem volt, amit.

2016. március 1., kedd

Egyben sült császárhús, ahogy "mű nem szoktuk"

Az úgy kezdődött, hogy minap Csíki Sándor megosztott egy bejegyzést az Erdélyi Ízőrzők csoportban a lassan sült császárhúsról, amit fölöttébb érdekesnek találtam. Annál is inkább, mert a bejegyzése végén volt egy kisfilm is, ahol nem más, mint Gordon Ramsay tette-vette a császárhúst olyan mesterien, hogy a nyálam kicsordult tőle. Megkívántam na! Amúgy szoktam én is császárhúst készíteni, de nem így, mert "mű főzzük, nem így szoktuk". Magyarán, mostanig meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg egyben is megsüthetném a császárhúst, mert mindig úgy készítettem, ahogy édesanyám is szokta, vagyis fűszeres vízben főzve, aztán fokhagymás pirospaprika-mázzal bevonva. Ahogy "mű szoktuk", úgy is nagyon finom, de ez egészen más. Kicsit gondban voltam, mert édesköményt élőben egyszer láttam és kóstoltam, Budapesten Jakó Áginál, nálunk még a zöldséges is értetlenül kérdezte: az mi? Végül úgy döntöttem, hogy itt nem is a fűszerezésen van a lényeg, hanem az eljáráson: lassan és egyben sütni. Meg aztán Ramsay-mesternek könnyű, mert hozzájut az édesköményhez, míg nálunk a zöldséges is most kezd képről ismerkedni ezzel a növénnyel. Így hát vettem egy darab császárhúst, aztán bevagdostam a bőrét, ahogy láttam Ramsaytől a videón (csak nem olyan szépre), sóztam miénkfajta jó parajdi sóval, borsoztam, megszórtam kakukkfűvel, mert az terem nálunk az erdei tisztásokon és még van a tavalyi szedésből. Igazából arra sem vetemedtem volna soha, hogy a császárhúst olívaolajon pirítgassam, de most megtettem, "ha'lám milyen lesz" alapon, nyílván tettem bele egy kis borókabogyót, mert nálunk az is terem, koriandert is raktam bele, hogy változzon, na meg fokhagymát és csillagánizst, mert Ramsay is tett bele. Ja, és bort is tettem alá, meg egy kis vizet, mert alaplevem épp nem volt. S láss csudát, ez lett belőle. Ráadásul, így is nagyon finom, de inkább leírom a receptet.