2016. március 8., kedd

Őszibarack-sütemény

Noha egy ideje nem csinálok nagy ügyet a nőnapból, de mivel ma az van, gondoltam, megörvendeztem női olvasóimat és az őket ünneplő férfiakat egy igazán finom süteménnyel. Elöljáróban azonban elmondanék annyit, hogy ez az a sütemény, amit nem szerettem egészen addig amíg magam is el nem készítettem. Aztán úgy adódott, hogy egy alkalommal valaki megkért, süssek egy adag őszibarackot, de ha lehet, ne olyat, amilyet mifelénk szoktak sütni különféle alkalmakra, hanem finomabbat. Nagy volt a kihívás, visszautasítani sem lehetett az illetőt olyan olcsó kifogással, hogy még soha nem készítettem, így hát elvállaltam. Szerencsére volt bőven időm megfelelő recept után kutatni, ha jól emlékszem még Gabojszától is tanácsot kértem, aztán az általam legjobbnak vélt recept alapján megsütöttem az őszibarackot. Hát, nem mondom, dolgoztam vele jócskán, de a végeredmény minden fáradtságért kárpótolt annál is inkább, mert közben rájöttem, miért is nem szerettem korábban az őszibarack-sütit. Nos, legfőképp azért, mert amiket korábban kóstoltam, nem voltak finomak; szárazak, íztelenek voltak. Hát igen, sajnos, vidékünkön egyes magukat igencsak nagyra tartó sütőasszonyok, a nagyobb nyereség reményében, kispórolnak belőle ezt-azt, amitől ugyan még ugyanolyan mutatós marad, de nem finom. Mindezt azért írtam le, hogy jelezzem, a hozzávalókból nem érdemes semmit kispórolni, mert az a süti élvezeti értékének a rovására megy.



Hozzávalók

A süteményhez: 20 dkg zsír, 30 dkg cukor, 2 tojássárga, 2 evőkanál liszt, 2 tasak vaníliás cukor, 1 tasak sütőpor, 2 dl tej, csipetnyi só; 80 dkg liszt.
A töltelékhez: a sütemény kikapart belseje, 3 evőkanál baracklekvár, 20 dkg porcukor, kb. 10 dkg vaj, 3 evőkanál kakaó, kb. 1 dl tej, 2-3 evőkanál rum.
A díszítéshez: 1-1 dl narancs- és mandulaaroma, sárga és piros élelmiszerfesték, kb. 25 dkg kristálycukor, 2 tojásfehérje; illetve örökzöldlevelek.

Elkészítése

1. A zsírt a cukorral, vaníliás cukorral, sóval és a sütőporral kikavarjuk, hozzáadjuk a tojássárgát, a két evőkanál lisztet és a tejet, összekavarjuk, majd 45 percig pihentetjük.
2. Ezután a 80 deka lisztet egy tálba szitáljuk, közepében mélyedést készítünk és abba tesszük a zsíros-tojásos-tejes keveréket, majd összegyúrjuk. Könnyen gyúrható masszát kell nyernünk.
3. A nyers tésztát négy részre osztjuk, nagy gombóccá formáljuk, hármat frissentartó fóliába csomagoljuk és a hűtőbe tesszük, amíg a negyedikkel dolgozunk. Egyszerre mindig csak egy adag tésztával dolgozzunk!
4. A nagy gombócot rúddá sodorjuk, késsel akkora darabokra vágjuk, hogy kb. diónyi nagyságú gombóckákat formázhassunk belőle. A gombóckák alját enyhén meglapítjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk egymástól 2-3 cm távolságra és előmelegített sütőben világosra sütjük. A műveletet addig ismételjük, amíg az összes tészta elfogy.
5. A megsült félgömbök közepét hegyes, éles késsel kikaparjuk, a morzsát egy tálban gyűjtjük.
6. A tésztamorzsához hozzáadjuk a baracklekvárt, a porcukrot, a kakaót, rumot és a tejet, illetve a megolvasztott vajat. Ha a töltelék híg lenne, tegyünk hozzá kekszmorzsát, ha pedig kemény lenne, akkor kevés tejjel esetleg rummal lazítsuk. Könnyen formázható masszát kell nyernünk!
7. A félgömbök kivájt üregeit kiskanál segítségével megtöltjük, majd kettesével összeillesztjük, enyhén összenyomjuk és a fölsleges tölteléket ujjunkkal eltávolítjuk.
8. A narancs- és mandulaaromát egy-egy tálacskába tesszük, kevés vízben feloldjuk az élelmiszerfestéket és az aromákhoz adjuk. A színezett aromákban megmártjuk a barackokat, egyik felét a sárga-, másikat pedig a piros keverékben. Sütőpapírral bélelt tálcára tesszük szikkadni.
9. A megfestett barackokat szilikonecset segítségével bekenjük tojásfehérjével, majd tányérba szórt cukorban meghempergetjük.
10. Minden őszibarackra egy-két örökzöldlevelet tűzünk.

Jó tudni!

• Mivel nagyon munkás sütemény, érdemes megosztani a munkát a családtagokkal és közösen elkészíteni. A kisebb gyerekek ügyesen tudják mártogatni az aromában a barackokat, a nagyobbak pedig segíthetnek a formázásban, vagy a sütemény töltésében.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése