2016. március 20., vasárnap

Tojásszelet csirkemellkéregben

Egy korábbi bejegyzésemben beszéltem már Mária néniről, a szomszédasszonyomról, akit megismerkedésünk kezdetén egy "habókos vénasszonynak" véltem. Na jó, akkoriban én is még kezdő háziasszony voltam és pimaszul fiatal, ő pedig már akkor tapasztalt "vén rókának" számított a fakanálforgatás terén. Lényeg, hogy annyira meggyőzött a korábban már beblogolt göngyölt csülökkel, hogy kezdtem odafigyelni rá: mit készít, hogyan készíti, stb. Ő pedig készségesen megmutatott mindent, magyarázott, szóval rengeteg konyhai trükkjét elárulta, amit én nem bántam, hiszen egyszerű, de pompás ételei nekünk is ízlettek. Így lestem el tőle a képen látható étel elkészítési módját is, amit ő egyszerűen "Stefán-szeletnek" nevezett. Mint mondta, azért Stefán-szelet, mert a Stefánia-szelet darált hússal készül. Különösebben nem firtattam az állítását, de egy idő után átneveztem, mert minden ismerősöm tévesztette a Stefánia-szelettel, holott ez nem az. Na de, nézzük csak, hogyan is készül!
Hozzávalók

4 főtt tojás, 4 nagy szelet csirkemell, 1 kiskanál só, fél kiskanál őrölt bors, 1 kiskanál pirospaprika, 2-3 cikk fokhagyma, 3 nagy fej hagyma, 2-3 evőkanál olaj

Elkészítése

1. A csirkemellszeleteket finoman kipotyoljuk, vigyázva, hogy ne keletkezzen lyuk a szeleten.
2. A fokhagymát megpucoljuk és finomra zúzzuk, hozzáadjuk a sót, a borsot és a pirospaprikát, majd annyi vizet, hogy inkább pépes, mint folyós pácot nyerjünk.
3. A hússzeleteket beleforgatjuk a pácba, és legalább 2-3 órát pácoljuk.
4. A keményre főtt tojásokat beburkoljuk a hússzeletekkel, majd mindegyik gombócot körbetekerjük fehér cérnával.
5. A hagymát megpucoljuk, kockára vágjuk, az olajon megdinszteljük, majd beleforgatjuk a húsgombócokat és kevés vizet öntve alá, lassú tűzön addig pároljuk, amíg a hús megpuhul.
6. Még melegen letekerjük a gombócokról a cérnát, és hagyjuk kihűlni.
7. Tálaláskor fél centi vastagra szeleteljük, friss zöldséggel fogyasztjuk.

Jó tudni!

• A keményre főtt tojásokat pulyka-, sertés- és borjúhússzeletekbe is göngyölhetjük ugyanezzel az eljárással.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése