2016. szeptember 13., kedd

Töltött paprika római tálban

Hát ezt sem ma főztem, de mivel még mindig szezonja van, gondoltam, beblogolom, hátha valakinek jól jön az az újítás, amit eszközöltem a hagyományos töltött paprikámon. De kezdjük az elején: amióta főzök, azóta töltött paprikát is készítek, hiszen a családból mindenki nagyon szereti, és eszem ágában sem volt újítani rajta. Ám, a múltkorokban valahogy úgy jött ki a lépés, hogy nem volt időm sokat bíbelődni a töltött paprikával, így hát az egészet beleburrantottam a római tálamba, és belöktem a sütőbe. Az eredmény mesés lett.


Hozzávalók 

6-8 zöldpaprika, 1,5-2 kg paradicsom, 50 dkg darált hús, 10 dkg rizs, 1 tojás, 1 fej hagyma, só, bors, pirospaprika, zellerzöld, kevés olaj. 

Elkészítése 

1. A zöldpaprikát kicsumázzuk, a hagymát apró kockára vágjuk, a paradicsomot meghámozzuk és késes aprítóban pépesre zúzzuk. 
2. A darált húst keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a rizst, a tojást, sózzuk, borsozzuk. Közben a hagymát kevés olajon megdinszteljük, megszórjuk pirospaprikával és a keverőtálban lévő töltelékhez adjuk. Az egészet összekavarjuk, majd ezzel a töltelékkel töltjük meg a kicsumázott paprikákat. 
3. A paradicsomvelőt ízlés szerint vízzel hígítjuk, és kevés sóval felforraljuk. 
4. Ezalatt a megtöltött paprikákat egy serpenyőben kevés forró olajon minden oldalukon megpirítjuk.
5. A római tál alját megrakjuk zellerzölddel, rászórjuk a paprika kicsumázásától maradt paprikadarabokat, majd rendre rásorakoztatjuk a töltött paprikákat úgy, hogy a töltelékes felük felfelé legyen. Rátöltjük a felforralt paradicsomvelőt, a római tálat lefedjük és kb. 1,5 órára sütőbe tesszük.
6. A töltött paprikát az időközben besűrűsödött paradicsommártással tálaljuk. 

Jó tudni! 

• A római tálat használat előtt fél órát hideg vízben áztatjuk. 
• A római tálat mindig hideg sütőbe tesszük be, hogy egyszerre melegedjen fel a sütővel, így nem reped meg. 
• Ha nem eléggé édes a paradicsom, kevés cukrot adhatunk hozzá.

1 megjegyzés: