2016. október 1., szombat

Szőlős csirkemell

Igaz, hogy ezt az ételt nem nagyanyámtól tanultam, nem is édesanyámtól, de olyan régóta főzöm, hogy arra sem emlékszem, hol, mikor, kitől tanultam. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy annyira kedvenc ez nálunk - főleg a lányom szereti nagyon -, hogy noha sokszor megfőztem, mégsem sikerült soha képet készíteni róla és beblogolni. Aztán volt egy időszak, amikor nem igazán volt kedvem ezt az ételt főzni, mert nagyon rossz emlékeket idézett. Ugyanis amikor a lányom maduláját kivették, ezzel vártam haza a kórházból, de szegény még egy falatot sem tudott enni belőle, annyira fájt a torka. Én meg azért nem ettem belőle, mert egyszerűen nem esett jól semmilyen étel, látva, hogy szenved a műtét után. Na, de azóta évek teltek el, és ismét főzöm, legutóbb a múlt héten volt terítéken nálunk. 


Hozzávalók 

1 nagy csirkemell, 1 gerezd nagy szemű fehér szőlő, 2 dl tejföl, 0,5 dl tej, só, fehérbors, majoránna, kevés olaj. 

Elkészítése 

1. A csirkemellet ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, sózzuk, meghintjük fehérborssal, és kb. fél órára félretesszük. 
2. A szőlőt leszemezzük, a szőlőszemeket félbevágjuk és a magokat egy fogvájóval eltávolítjuk. 
3. A csirkemellszeleteket kevés olajon fehéredésig pirítjuk, hozzáadjuk a félbevágott szőlőszemeket és addig pároljuk együtt, amíg a szőlő színt vált. 
4. A tejfölt kevés tejjel hígítjuk, majd a keveréket hozzátöltjük a szőlős csirkemellhez. Megszórjuk majoránnával és kiforraljuk. 
5. Krumplipürével tálaljuk.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése